A tanulás ritmusa

 Az élőlények, és így mi is, sajátos ritmussal rendelkezünk. A ritmus periodikus visszatéréseket jelent, egyfajta lüktetést. Ez a ritmus nagyon sok belső mechanizmus eredője, vannak hormonális komponensei, amelyek jórészt a szexushoz kötődnek, vannak napi jellegű, az anyagcseréhez kötődő hullámzások. Ezt a ritmust el kell fogadnunk, hosszabb ideig úgy sem tudnánk kordában tartani, illetve kemény árat kell fizetnünk a természetes ritmus felrúgásáért. A ritmus különböző szakaszaiban idegrendszerünk más állapotba kerül. Ha úgy tetszik, más tudatállapotba kerülünk. Mivel az előző fejezetben arról olvashattunk, hogy a gátlási mechanizmusok egy része az idegrendszer nyugalmi állapotának a függvénye, ezért érdemes megismerni saját mechanizmusunkat. A legfontosabb megállapításunk a következő:

A tanulási folyamat akkor hatékony, ha egy laza, nyugodt állapotban van az idegrendszerünk.

A lazaság és az enerváltság nem azonos fogalmak. Idegrendszerünk energetikai állapotai, közérzetünk, rendkívül széles skálán mozog. Két szélsőséges eset a mozdulatlanságba merevedett katatón állapot, illetve az őrjöngés. Mind a kettő súlyos egyensúlyvesztés, szakorvosi ellátást igényel. E két szélsőségtől jóval beljebb hullámzik, oda-vissza idegrendszerünk energetikai állapota. Ki ne ismerné a letörtségnek és a feldobódottságnak az érzéseit. Természetes emberi – és nemcsak emberi – érzések ezek. Jó passzban vagyok, mondom ma, majd két hét múlva úgy érzem, hogy semmi sem sikerül. Mindannyian így vagyunk ezzel. és ha ezt a periodikus változást egy ide-oda lengő ingához hasonlítjuk, akkor nem lehet az ingának a lengését megakadályozni.

Jómagam a legrosszabb állapotaimban azt „szeretem”, hogy onnét csak felfelé lehet jönni. Ráadásul, jó ha mindig tudjuk, állapotaink agyunk kémiai anyagcsere folyamatainak a terméke. Állapotaink periódusos váltakozásának az ismerete teszi lehetővé, hogy a legjobb állapotokra optimalizálva tanuljunk, végezzük a koncentrációt igénylő nehezebb munkákat.

Egyetemista koromban fiatal házas voltam. Véletlen megfigyelés eredményeként jöttem rá, hogy az ebben a periódusban szokásos veszekedések utáni állapotom volt a legjobb arra, hogy a funkcionál analízis tételeit belássam. A megfigyelés eredményeként, az összezördülések után, Fomin és Kolmogorov klasszikus könyvét olvasgattam legszívesebben. Beethoven egzaltáltan alkotott, Strauss higgadtan, hideg fejjel érkezett meg, pontban tíz órakor bécsi kávéházába, tizenkettőig zenét szerzett, majd délután más foglalatossághoz kezdett. Azaz, nem vagyunk egyformák, vagy ahogyan egy remek könyv szellemes címe mondja: Mindenki másképp egyforma.

Arra ösztönzöm tehát Önt, kedves olvasó, hogy figyelje meg Önmagát. Találja meg a saját ritmusát, legyen tisztában saját állapotaival. Nem vagyunk egyformák és legtöbb, amit tehetünk az, hogy elfogadjuk ezt a tényt.